Jó hír a szülőknek! Őszi napközis tábor a Human-Net Alapítvány szervezésében
2017. 10. 12 - Archívum

CRAFTÁBOR HALLOWEEN Öszi napközis tábor Minecraft rajongóknak ügyesség, kreativitás, közösségi élmények

A tábor programja azon a felismerésen alapul, hogy a gyerekek figyelmét kifejezetten könnyen meg lehet nyerni a  világ egyik legnépszerűbb, végtelen építkezést és fejlődést nyújtó játékának segítségével. Gamerek bevonásával olyan egyéni és csoportos feladatokat, kihívásokat adunk a gyerekeknek, amiken keresztül a valóságban is hasznos képességeket tanulhatnak meg és gyakorolhatnak. Az egész napos játék során fejlesztjük a gyerekek kézügyességét és a vizualitását, kreativitását, szociális kompetenciáit, problémamegoldó képességüket, kommunikációs, együttműködési készségüket. A táborban külön figyelmet fordítunk arra, hogy a játékban szerzett élményeiket, kudarcaikat segítsünk feldolgozni. A játékok, a gyakorlatok, a mindennapi rutin feladatok (ebéd, uzsonna készítés pl.) közben játszva, önirányítottan, a személyes élményeken keresztül tanulnak. A táborban számítógépes hálózaton, saját szerveren játszanak a résztvevők, valamint kézműves- és kreatív programok során alkotják meg - a Minecraft világához kapcsolódó - kedvenc tárgyaikat. A legnagyobb élményt a gyerekeknek az jelenti, hogy együtt lehetnek olyan társaikkal és felnőttekkel, akik szeretik és ismerik a Minecraftot.
A tábort gyakorlott pedagógus és közösségi animátor vezeti.

Pihenősarok, “csináld magad” limonádé sarok, “csináld magad” uzsonna, csocsó, Xbox Kinect, szabadtéri játékok,

A keddi napon palacsinta party lesz, 14 órától várjuk a táborlakók szüleit egy beszélgetésre, amely során a gyerekek számítógépes világáról, élményeiről beszélgetünk majd.

A napközis tábor hétfőn és kedden lesz, 7.30-tól már lehet jönni, 17 óráig biztosítunk gyerekfelügyeletet.

Helyszín: Human-Net Alapítvány Közösségi Háza, Nyíregyháza, Örökösföld, Semmelweis utca 24.

Korosztály: 7-14 év
Maximális létszám 16 fő
Egyéb információ a plakáton és ezen a telefonszámon: +36 30 6339200